Munkatársak

Dr. Kozma Péter

Dr. Kozma Péter

1961-ben születtem Budapesten. 1979-ben érettségiztem a Budapesti Szent István Gimnázium angol nyelvi tagozatos osztályában. 1982-tol az ELTE Állam és Jogtudományi Karának nappali tagozatára jártam, cum laude minosítésu diplomámat 1987-ben szereztem. 1995-97 között az ELTE JTI „Közlekedési szakjogász” képzésén vettem részt. Angol nyelvtudásom van.

1987-88-ban az Állami Bér és Munkaügyi Hivatalban dolgoztam. 1988-tól 1991-ig a Hungária Biztosító Rt Budapesti Gépjármukárrendezési Igazgatóságának Jogi Osztályán vállaltam jogtanácsosi munkát, szakvizsgámat is itt tettem le.1991-tol dolgozom ügyvédként.

Társadalmi szervezeti tagságaim: Budapesti Ügyvédi Kamara (1991), Magyar Újságírók Országos Szövetsége (1997), Közlekedési Bírák Egyesülete (2000). 1990-ben kötöttem házasságot, feleségemmel és két lányommal Budapest kertvárosában élek.


Dr. Fáy Judit

Dr. Fáy Judit

2000-ben kezdtem meg egyetemi tanulmányaimat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán, ahol diplomámat 2005-ben szereztem meg. Szakdolgozatomat foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés- különös tekintettel az orvosi muhibákra témakörben írtam, cum laude minosítéssel. Egyetemi tanulmányaimat követoen eloször egy büntetojoggal foglalkozó ügyvédi irodában helyezkedtem el, majd 2006 óta Dr. Kozma Péterrel dolgozom együtt. Jogi szakvizsgámat 2009 júniusában szereztem meg, azóta ügyvédként dolgozom. Angol nyelvismerettel rendelkezem.